Azt vettem észre, hogy én állandóan üvöltözök a gyerekeimmel. Mármint nem veszekedés vagy ilyesmi, a normál beszédmódom az üvöltés. Más családok tök szépen, csendesen kommunikálnak, az én hangom meg belezeng a tájba. Igaz, hogy más családok gyerekei nem rohannak izomból vakon az ismeretlenbe, hátra sem nézve, de ez biztos az én nevelési sikertelenségem, nem tudom.
Nem csoda hát, hogy a kis fenevadak is állandóan sakálkodnak. Ha két háztömbbel előttünk megy egy osztálytárs, akkor tuti kórusban ordítják, hogy HOI NICHOLAS!!!! Bár, ha azt vesszük, legalább köszönnek, más szülők meg azért leveleztek évtizedekig a Nők Lapjában a Vekerdy-vel, mert az istenátka, beste kölke még köszönni sem hajlandó. Mostanában olyan pozitív vagyok. Állunk például a nyitott bejárati ajtóban kabátban, kutyán a póráz, Bucka még visszaszalad pisilni. Kis Manyinak eszébe jut még néhány szükséglet. És vonít fel két emelet magasba.
Kis Manyi: BUCKAAAAA, BUCKAAAAA!!!... HOZZÁL LE VIZET IS!... MEG KÉT CSOKIT, EGYET NEKEM, EGYET MEG MAGADNAK!...te is kérsz anya?... MEG EGYET ANYÁNAK IS!
En erre szoktam mondani, hogy mi mindig olyanok vagyunk, mint egy ciganykaravan. Orditozas, hangoskodas, konnyek, ver... Kozben mas meg tok kussban. A gyerekek az anyukak mellett setalnak, nem rohannak el, nem allnak meg fel percenkent, nem lognak az anyuka kezen és foleg nem beszelnek nonstop.
VálaszTörlésen ugy szoktam fogalmazni, h úgy megyunk mindenhová, mint a satoros cigányok. ráadasul minden vegtagomrol mindenfele cuccok lógnak, azt hittem, ez elmulik a kisbaba korszakkal, de nem múlt... :-D
TörlésÉs hogy én milyen rohadtul irigyeltem a barátnőmet, amikor úgy sétált zsebre dugott kézzel (ridikül nuku), hogy a négy lánya mögötte jött simán. Én meg egy frászban terelgettem őket és folyamatosan létszámellenőrzést tartottam. Ő meg csak ment, hátra se nézett, mert "úgyis jönnek utána". Amúgy tényleg mentek.
VálaszTörlés