...hogy nem vagyok fatalista. De egyre inkább azzá válok. Az elmúlt évben annyi sors-szerű találkozásban volt részem, mint az előző tízben összesen. Vagy ez mindig van, csak eddig nem tűnt fel? Nem tudom, valami azt súgja bennem, hogy nem jól van ez így, a nagy pillanatok nem jönnek dömpingben. Mégis ez történik velem most. Volt például egy perui lány, nagy loboncos göndör hajjal, az első két órán padtársam a nyelviskolában. Én éppen teljesen begörcsöltem szünetben a kávégép előtt, hogy új, ismeretlen emberekkel kell interakcióba lépni és ezt meg is mondtam neki, be social! vágta rá lazán. És aztán nem is jött többet órára. A harmadik legjobb tanács volt, amit életemben kaptam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése