Tegnap miután már ötször szóltam valamiért Buckának, aki tökéletesen ignorálja a hangomat, ráförmedtem, miszerint Hallod egyáltalán, amit mondok?! Mire rám nézett és teljesen tárgyilagos hangon közölte, hogy Persze, hogy hallom, mivel üvöltesz.
Aztán később már igazán berágott, mérgesen kijelentette, hogy Időnként egy morcos, parancsolgató bányásztörpének tartalak! Ezek után dúlva-fúlva bezárkózott a szobájába, hogy hagyjam békén és be ne merjek menni és megtámogatta az üzenetet vizuálisan. Akkurátusan kicelluxozta a gyerekszoba ajtajára.
Én az ilyenek miatt elmondhatatlanul büszke vagyok rá. Szerintem nagy énerő kell a túlhatalomnak ellentmondani (ami a kapcsolatunkban nálam van, mivel én vagyok a szülő), határokat kifejezni és védeni. És milyen választékosan beszél es milyen kreatív! Anya tócsa, hogy Lucia-t idézzem. Ettől sajnos az életünk nem lesz egy tál tejszínhabos málna, rengeteget viaskodunk egymással és nem mind végződik ilyen jól. De számomra kevés reakció tudja jobban visszaigazolni, hogy csak át tudok adni számomra fontos értékeket, mint egy ilyen eset.
A nem Rebeka énerejére gondoltam, mikor tegnap a hónom alá vágva - 17,5kg - másik kezemmel Dömét tolva sokak szeme láttára kiviharzottunk a laktanyából, amihez ő még szirénázott és rúgkapált is. Óh, yess!
VálaszTörlésezért jó, ha a szobájába vonulva duzzogva rajzol! :-D
Törlésegyébként együttérzek.
másrészt itt arra gondolok, amikor igazán dühös vagyok rá és kiabálok is, szerintem igazán ijesztő lehetek, de van mersze velem szembeszállni.