tanulmányi előmenetelünk

Kezdjük szép sorban. Volt márciusban ilyen 10 perces meeting a gyerekek tanáraival, hogy hogy állnak a tanulassal, hogy látják a fejlődésüket, meg ilyenek.

Kis Manyiról mindketten megállapítottuk, hogy balkezes, művész beállítottságú, sikeresen beilleszkedett a közösségbe és egyre jobb a nyelvtudása. Már rendszeresen jelentkezik és felel a kérdésekre. Idén marad a 2. csoportban, ez az életkorának és a tudásszintjének is megfelel. A tanárnője terhes, nyáron szül, de októbertől visszajön, szóval stabil a szitu.

Bucka. Hm. Itt a gyerekek továbbtanulása kéttényezős értékelés alapján történik. Az egyik fele az értékelésnek az úgynevezett CITO teszt, ami tárgyi tudást mér. Ezen a szinten: írás, olvasás, számolás témakörökben. A tanárnő azt mondja, a számolás semmi problémát sem okozna Buckának, intelligenciája alapján nyilvàn a többi se. De a nyelvtudása még nem elég, úgyhogy ezt a tesztet még nem tudja megcsinálni. A másik tényező egy részletes riport, amit a tanárai készítenek el. Lényegében arról szól, hogy ki Bucka, milyenek a koncentrációs, szociális, motorikus képességei, érdeklődése. Ilyenek vannak benne:

Ez a rész arról szól, hogy képes hosszan koncentrálni, együtt játszani másokkal és kiválóan épít. Ami meglepett, hogy remekül rajzol, ritkán de akkor kidolgozott és részletgazdag munkái vannak. Itthon nem rajzol kb. soha. De az egész riport több oldal, jó részletes. A lényeg, ha most kéne Buckának továbbtanulnia, akkor egy építőmérnöki és sportiskolában érezné legjobban magát. Ez itt az egyik kedvencem, kitalált egy Vasembert abból a tüskés építőizéből, ami nekünk is volt ovis korunkban. Nem látszik, de arca is van, hajtóművei meg minden. (Semmit nem tud a szuperhősökről, de imádja őket.)

Az egyetlen gond vele, hogy egyáltalán nem hajlandó a kringben ülni. A kring az a tanulókör, körben elrendezik a kis székeiket, énekelnek, átveszik, milyen évszak, melyik hónap, a hét melyik napja van, meg az aznapi témát. Ezalatt Bucka jó esetben csendben ül, mintha ott sem lenne. Rossz esetben az asztal alatt fekszik. Bohockodik. Átesik a széken. Elvonul  játékokért. Szóval totálisan ignorálja az egészet. Mivel ez november óta issue, számtalanszor átvettük már, mi volna az elvárást viselkedés. De nem hatotta még. Mindig az a válasza, hogy úgysem ért semmit, és unja. Az igazat megvallva, a tanárnő már tök rezignált, belenyugodott, hogy Bucka ilyen. Ettől még nagyon szeretik  egymást és jól kijönnek. Szóval, ami engem illet, én hajlanék arra, hogy hagyjuk ezt így. A tesztek végeredménye ugyanis az, hogy Bucka 3. csoportba léphet, ami rendes iskola már, sokkal kevesebb játék, sokkal komolyabb írás-olvasás tanulás... Majd ráér akkor ülni. Wes viszont azt szeretné, hogy tanuljon meg ülni a fenekén most, hogy ne legyen gondja később. A tanàrnője speciális nyelvi felzárkóztató csoportot javasol, kissebb a létszám és több idő van a hollandot tanulni, hát, én benne vagyok. És finoman egy új sportágat is említett, ami a freerun. Úgyhogy most heti egyszer edzésre járunk, szuper. Nagyon neki való, minden benne van, amit szeret: mászás magasra, kötélre, le-és átugrás mindenhonnan, szaltók, kézenállás, bukfenc. Mutatom, mi ez:

Bucka így nyomja az edzésen:

Persze, itt sem nagyon ül meg a magyarázatok alatt, úgyhogy lehet mégis Wes-nek van igaza. Nem tudom, de élvezi, az biztos. Ami pedig a legfontosabb a sulis dolgokkal kapcsolatban az, hogy sikerült beilleszkednie a csoportjába, együtt játszik a többiekkel, befogadták. Nekem igazából ez volt az egyetlen igazán lényeges a szörnyű ovis élmények után. És elmondhatatlanul hálás vagyok a tanárnőjének ezért, pontról pontra elmondta, milyen nehézségek voltak, milyen lépéséket tett, hogy Buckát elismerjék és megkedveljék a többiek. Szóval mindazt, amit az óvoda baszott megtenni. És jól van, van ebben számomra valami felfoghatatlan abban, hogy a gyerekem vidám és kiegyensúlyozott egy olyan holland iskolában, aminek a felét nem is érti, szemben a magyar óvodájával, ahol... mindegy, ez leírhatatlan érzés. Ami persze nem zárja ki, hogy néha az ölembe kuporodva zokogjon, mert olyan nehéz ez az egész. De mint látjuk, nehézség és nehézség között világnyi különbségek vannak.

Ami engem illet, én megcsináltam a holland nyelvvizsgát. Ez hivatalosan A2 szint és megyek tovább. Baromi beteg voltam a szóbelin, semmi hangom nem volt, ráadásul az ajtót se tudtam kinyitni, rángattam egy darabig, aztán beestem a terembe, ettől rám tört a köhögés, köhögtem egy jó másfél percig, majd elsuttogtam, hogy vizsgázni jöttem. De sikerült, úgyhogy hajrá, új tanfolyam, a végtelenbe és tovább!