amikor azt mondtam magamnak...

... hogy oktoberben kiverem a fejembol a negativ gondolatokat, akkor nem feltetlenul ugy gondoltam, hogy elutettem magam egy autoval es az uttest adja a masikat. Igazabol az en hibam volt, nagyon siettem, hogy odaerjek az iskolaba a gyerekekert es a biciklis korforgalom helyett a szembejovo autosavba fordultam be. Ugyhogy most egybol pozitivabb lettem, szamba vettem peldaul: mi mindennek orulhetek az eset kapcsan, kezdve azzal, hogy meg elek. Aztan meg annak is, hogy soha tobbe nem kell aggodnom az angolom miatt, ha olyankor nem hagy cserben, mikor egy rendor ket ujjal tartja a fejem, mig kiernek a mentosok, akkor sosem. Annak, hogy csak zuzodasok testszerte es nem egy torott nyakcsigolya peldaul. Annak, hogy itt tenyleg mindenki beszel angolul, a rendorok, a mentosok, a torok no, aki a kocsit vezette meg a torok no ferje, aki vegul hazahozott kocsival, a bicajom romjaival egyutt. Annak is orulok, hogy tok kedves volt mindenki es ugy allt hozza, hogy hat, torenik ilyen, az emberek hibaznak, jo, hogy ennyivel megusztuk. Nem tudom, de szerintem ha ott engem valaki lebaszott volna, en a helyszinen osszeomlok. Igy meg annak is orultem, hogy pont itt van meg a baratnom, es elintezte a delutant a gyerekekkel, mig en a kis konnyu agyrazkodasombol labadoztam. Ami a karokat illeti, eloszor is: baromira haragszom magamra es egyelore keptelen vagyok megbocsatani. A gyonyoru, langolva imadott osoreg antik biciklim eredeti elso kereketol szepen elbucsuztunk es ahogy neztem ma, a vazban is keletkezett egy ilyen hullam vagy gyurodes, szoval jo nagy utkozes lehetett azert. Mindenem sajog, szep szimmetrikus foltjaim vannak, bal terd, jobb konyok, bal kez ot ujj, jobb labszar, has, a, hagyjuk is. A kocsinak az a kerek feletti resze rendesen behorpadt egy jo araszon es letortem a soforoldali tukret. Most rettegve varom a biztositot, hogy mennyit kell fizetni. Es biztos van valami tanulsag es szivbol remelem, hogy nem az, hogy ne siess vagy ne vetsd el a kanyart. Es allandoan az jar a fejemben, hogy: