2015. szeptember 14., hétfő

a tengerrol azert...

Ma reggel irt egy hr-es no, hogy a meeting-je utan mindjart felhiv, en meg azon kaptam magam, hogy kezdek egyre inkabb befeszulni a varakozastol, meg a torkom is kapar, Wes-nek meg szabadnapja volt, ugyhogy kaptuk magunkat es kimentunk a partra.


A tenger csodalatos. Meg Kriszti mondta az elutazasunk elotti esten, hogy a tenger jot tesz a leleknek. Az enyemnek elkepesztoen sokat segit. Egyszeruen csak ott van felfoghatatlan millio kobmeter viz. Csak ugy hullamzik es ott  van es ettol valahogy minden jobb lesz. A latvanyra rasegit a tudat, hogy mi itt nem szarral gurigazunk, az Eszaki-tengerben furdunk, bazmeg. Es ha kijottunk belole, megeszunk egy nyers heringet hagymaval, mint a vikingek. Nekem annyira elmondhatatlanul tetszik, hogy ilyen szilaj es vad. Meg csak nem is kek, hanem acelszurke. Komoly es eros. Vegtelen es orokkevalo. Megnyugtat. En nem is tudom, hogy tudtam eddig a tenger nelkul elni. Minden mas hely sivatag ehhez kepest. Ugyanakkor az fura, hogy szerintem ha kifutnek a tengerre egy hajon es eltunne a part es mindenfelol csak a kek venne korul, az nagyon ranehezedne a pszichemre. El sem tudtom kepzelni, hogy birtak Columbus-ek, de tuti megkattant mind. Engem a part lefoldel. A viz felszabadit. A hatterben pedig mindig ott van par hatalmas csatahajo meretu halaszbarka, mintha csak matricakent lenne a horizontra tapasztva. Kozeptajt. Ezelott is jartam mar tengerparton, de valahogy nem tunt fel, hogy a horizont magasabban van, mint ahol lennie kene, szoval mintha a tenger vegul a messzi tavolban folotted lebegne. Probalom erzekeltetni egy regebbi fotoval, amin egy dombon allok, tehat elvileg alattam kellene elterulnie, de megis kozepen van.

De ma nem ilyen volt az ido, hanem ilyen. 
Igen, nem nagyon birkozott meg vele a telefon kameraja. Jo zajos kepek lettek, nezzetek kicsiben. Ha balra tekintunk (nyugi, mindjart tekintunk), itt lathato a strand, ahova jartunk. Itt volt a szombat delutani death metal koncert, ahol elhagytam a kulcsomat a bokaig ero homokban. Egy lelkiismeretes rajongo leadta az informacional, de mi errol nem tudtunk, sot, meg arrol sem, hogy elveszett, mert epp gyalog vonszoltuk magunkat hazafele harmasban a hullafaradt gyerekekel. Majd vissza a partra. Majd megint haza. Es az uton rank koszont egy kedves holland strandtars, majd felajanlotta, hogy a kocsijan hazavisz. Es igy is tortent.
Egyebkent maga a strandolas az olyan, hogy nagy uszkalasokat eppenseggel nem lehet csinalni. Kezdetnek belefagysz az elejen, olyan hideg, azon kivul baromi lassan melyul, az eletedet is elunod kozben, hullamzik, mint az allat es raadasul az utolso heten tele lett undi meduzakkal. Szegeny Bucka nagy rajongo volt, mignem eloszor megvagta egy rak, aztan meg megcsipte egy meduza, kozolte, hogy nem kedves vele itt az allatvilag, ezert nem hajlando belemenni tobbet.

En meg a molo elejen azon aggodtam, hogy mi van, ha nem lesz terero es a fejvadaszno epp akkor hiv. Es a molo vegen, a vilagitotorony aljaban pittyegett a telefonom, hogy free wifi is van. Ez a kocka meg a jellegzetes holland humor, amit egyebkent rendkivul szellemesnek talalok.

Ez meg a kutya, akinek ez az elso talalkozasa a tengerrel, mert addig nem voltunk hajlandoak kihozni, amig a terulet tenylegesen strandkent funkcionalt.
Azt kell, hogy mondjam, nem volt elegedetlen.
De tenyleg nem. Amig a hullamokat ugatta, mi meg utoljara setaltunk egyet mezitlab a homokban. Annyira szeretem ezt csinalni. Amugy ahogy elnezem a labnyomaimat, tokre nem gondolnam magamrol, hogy ludtapam van, mindig is buszke voltam a szabalyos alakjukra. Es hat megis...

Ha visszaneztem a varosra, akkor meg ilyesmit mutatott a felhos eg.
Es most nem azert mondom, nekem sem tetszik kulonosebben az uj Nemzeti, szoval... hat, ize... hogy is mondjam, vannak nala letisztultabb epiteszeti formanyelvu szinhazak is.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése